Település:
Hajdú-Bihar megye, Debrecen


Ördögárok


Kitűnő téli úti cél az Ördögárok. Debrecenből indulva, a 48-as főúton Vámospércs felé haladva, a hatos kilométertáblát elhagyva, a Zsuzsi vasút Csereerdő megállójával szemben található letérőn száz métert az erdőben gyalogolva, majd derékszögben balra fordulva, érhetjük el. Az Ördögárokhoz kisvonattal (télen szüneteltetik közlekedtetését), kocsival, a 37-es helyi járatú, vagy távolsági buszokkal, kerékpárral és természetesen, gyalog juthatunk el.

Az 1700 éve védelmi célokkal épített árokrendszer körülbelül száz méteres szakasza látogatható.

Jelenlegi ismereteink szerint az Ördögárok 1260 km hosszú. A szarmaták hozhatták létre. Mintegy körbekeríti az Alföldet. A Dunakanyartól az Al-Dunáig húzódik. Egyes szakaszai nem is egy, hanem két árok rendszeréből áll. A másik árok változó távolságban, párhuzamosan fut az eredetivel.

Debrecen határát az Ördögárok két vonala érinti. Az egyik a hajdúhadházi Csere erdőből lép át a Monostori erdőbe, majd a Nagyerdő területén halad keresztül, valamint fellelhető a paci erdőben is. A másik a hajdúhadházi Nagyerdőből lép át Pallag területére, majd délkelet felé kanyarodva keresztezi a Fancsikai és Bánki erdőt. Az árkokat úgy építették meg, hogy a 2-4 vonalban húzódó oszlopsorok 3-15 kilométernyi távolságban leselkedtek az illetéktelen behatolókra. A köztük kikapart gödrök pedig 1,5-3,1 méter mélyek voltak, és 3,4-10,4 méter szélesek.

A védművet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kiemelten védetté nyilvánította.

Nosza, fel a bakancsot, keressék meg a könnyen megközelíthető történelmi, harcászati, építészeti emléket! Az élményen felül, a kimozdulás az egészségmegőrzést is jól szolgálja.

Forrás: http://www.diszpolgar.hu/az-ordogarok-csodaja

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »